Gyógytorna gyakorlatok térdre – A térd torna alapjai
A mindennapi élet szerves része, hogy viszonylag gyorsan és egyszerűen végezhető a helyváltoztatás. Ez egészen addig gondtalanul történik, amíg valamilyen probléma megjelenik. Ezt követően tudja csak igazán értékelni bárki azokat a pillanatokat, amikor az ember egészséges. Elég sokféle panasz születhet meg, néha a túlerőltetéstől, máskor pedig éppen ellenkezőleg a sok pihenés okoz problémát. Az izomrendszer megköveteli, hogy alkalomadtán megterhelve legyen, különben a helyzet odáig fajulhat, hogy az alapvető funkciókat sem tudja ellátni.
A lábak esetében a térddel kapcsolatos sérülések egészen a mozgásképtelenségig vezethetnek. Amikor terhelés hatására szúr, húzódik vagy már a pihentetés közben is folyamatosan sajog, akkor ideje van cselekedni. Léteznek olyan speciális gyógytorna gyakorlatok, amelyek segítenek mérsékelni a kellemetlen érzéseket és mivel a konkrét okot kezelik, így a tünetek oly módon szűnnek meg, hogy azok kiújulására kevés esély marad.
Ami miatt fájdalom keletkezhet, az lehet porckopás, porcleválás, szalagsérülés, húzódás, szakadás, többféle gyulladás. A túlerőltetés is tényező, hiszen a megszokott mozgásformák után egy nagyobb túra vagy új sport kipróbálása könnyedén odáig vezethet, hogy másnap jelentős fájdalom jelentkezik. A térd torna menetéről további részleteket olvashat a www.gyogytornaszom.hu linkre kattintva. Első lépésben mindenképpen szükség van egy alapos felmérésre. Csakis a megfelelő vizsgálatok után veheti kezdetét a rehabilitációt ellátó feladatsorok kidolgozása.
Mindenképpen lassan kell indítani, hogy a fájdalom biztosan ne fokozódjon. A cél a sérülés felszámolása. Ez egyáltalán nem játék. Komolyan kell venni az ilyen jellegű panaszokat, mert a hanyagság tovább fokozhatja a romló állapotot. A gyógytornászok segítsége kiterjed az otthoni feladatvégzésre ugyanúgy. Pontos útmutatók keretében házi feladatként elvégzendő mozgásformák kivitelezésére lesz szükség, amivel tovább fokozható a javulás. A gyakorlatok helyes kivitelezése döntő jelentőségű, ezért erre essen kellő hangsúly. A mélyreható konzultáció alatt fény derül a részletekre.